HĂ­rek

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
2021. május 2.

Szívünkben megint hallható első világháborút lezáró országos harangzúgás nemzetünk számára igen gyászos nagy területi és hatalmas mértékű lakossági szám csökkenését idézte elő ez a békediktátum. A csonka Magyarország megmutatta a világnak az elszakított örökös nemzetrészek ellenére az élni akarásunkat és az igazságunkat.

IV. Béla királyunk a tatárjárást követően megalkotta a híres jogi kodexünket az Aránybullát. Itt a kékvérű magyar nemeseknek az aranybulla záradékában még az ellenállási jogokat is biztosított az ország vezető erejének számító született magyar nemesek számára.

Tisztelt született kékvérű magyar nemesi leszármazottaik, itthon és szerte a nagyvilágban!

Tegyük félre a korábbi, őseink által gerjesztett esetleges családjaink közötti ellentéteket, sérelmeket.

Fogjunk össze, ki-ki a saját született isteni és magyar nemesi talentumával. Hiszen a haza bölcse Deák Ferenc meghirdette már az 1848-ban a Haza mindenek felett elvét és az erkölcsi rendjét és feladatait a magyar nemesi leszármazottai számára.

Jogi értelemben a király nélküli Magyar Királyság ma is él, hiszen nagybányai Horthy Miklós nem király, hanem a Magyar Királyság megbízott Kormányzója, a király helyettese volt, így a született magyar leszármazottak öröksége a Nagy Magyarország Kárpát medencei területi egsége és az itt lakó honos magyar és hét nemzetiségek közös szövetségi állam uniója.

Vegye fel velünk a kapcsolatot, foglaljon helyet a Magyar Felsőházban ősei örökségének jogán, állítsuk helyére közösen a Királyi Magyarország Kárpat medencei területi állam unióját az itt élő hónos kisebbségi és a többségi magyar nemzet leszármazottaival.

Az összmagyarság erkölcsi kötelessége fellépni az ország és a Nemzet megmaradása érdekében. Isten hozott benneteket, legyen szerencsénk egymáshoz.

Tisztelettel, senci Vitéz Diosy Ferenc Magyar Királyság honvéd tisztjének leszármazottja.

Hívjon üzenetrögzítőnket: 06-1-920-1111.  Mondja be a nevét és a telefonszámát.                24 órán belül visszahívjuk!