Hírek

Népirtás történt. Nem hallgathatunk!
2016. február 3.

Népirtás történt. Nem hallgathatunk!

Frivaldszky Edit | CitizenGO

 

Ismerjék és ítéljék el az Iszlám Állam által az iraki keresztények és más kisebbségek ellen elkövetett népirtást!

ELKÜLDÖM



Az Iszlám Állam által megszállt területeken keresztények és más kisebbségek ezreit gyilkolják meg az utóbbi években. Több százezren kényszerülnek elhagyni otthonaikat, sőt, még az országukat is.

Az Iszlám Állam fegyveresei továbbra sem hagyják abba az atrocitásokat a civil lakosság ellen. Elpusztítják a keresztény közösségeket és örökségüket a kereszténység bölcsőjének helyszínén. Nem csupán a keresztényeket üldözik, hanem más kisebbségeket is, mint például a jezidiket.

Száz évvel ezelőtt Irak lakosságának 20%-a keresztény volt. Az utóbbi években a keresztények nagy része otthonai elhagyására kényszerült. Moszulban már nem is élnek keresztények, azon kevesek pedig, akik az országban maradtak, gyakran válnak gyilkos támadások célpontjává.

Ne legyünk bűnrészesei ezeknek a támadásoknak azáltal, hogy tétlenek maradunk és hallgatunk! Kérjük az EU és az ENSZ hivatalos szerveit, ismerjék el, hogy az Iszlám Állam népirtást követ el a keresztények és más vallási kisebbségek ellen!

Aláírásával üzenete eléri az Európai Parlament és az ENSZ különböző csoportjainak vezetőit és szóvivőit:

http://www.citizengo.org/hu/pr/32714-ismerjek-iteljek-az-iraki-keresztenyek-ellen-elkovetett-nepirtast-callitgenocide

A népirtás bűntettének pontos meghatározása megjelenik a nemzetközi jogban. Olyan bűncselekményekre vonatkozik, amelyeket „valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával” követnek el. A népirtást a többi „emberiesség elleni bűncselekménytől” a részleges vagy teljes megsemmisítés konkrét szándéka külöbözteti meg. A nemzetközi jog szerint nemcsak azokat terheli a felelősség, akik közvetlenül részt vesznek a népirtásban, hanem azokat is, akik népirtás elkövetésére szövetkeznek, népirtást kísérelnek meg vagy pedig bűnrészesek. Így minden személy, szervezet vagy állam, legyen bárhol – akár Európában is –, büntethető népirtásért, ha nyilvánosan támogatja ezeket a bűncselekményeket. (Az 1948-ban elfogadott, A Népirtás Bűntettének Megelőzéséről és Megbüntetéséről Szóló Nemzetközi Egyezmény; A Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútuma)

A népirtás elismerése cselekvésre kötelezi az államokat és a nemzetközi közösséget, s sürget, hogy lehetőségeikhez mérten akadályozzák meg a népirtás bekövetkeztét, védjék meg a megtámadott közösségeket, illetve ítéljék el és büntessék meg a felelősöket a nemzeti és nemzetközi bíróságok előtt. A népirtás elismerése tehát az első lépés ahhoz, hogy a nemzetközi közösség cselekedni kezdjen. Némely kormány és parlament már elismerte a népirtás tényét, most eljött az idő, hogy az EU és az ENSZ is megtegyék e lépést.

Népirtás folyik az egész világ szeme előtt: hogyan nézhetnénk ezt némán?

Az Európai Parlament február 3-án szavaz a kérdésről „A vallási kisebbségek ISIS általi szisztematikus tömeges meggyilkolása” határozattervezet kapcsán. Egy a közelmúltban zajlott vitában az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Fréderica Mogherini nem volt hajlandó használni a népirtás kifejezést. Írja alá petíciónkat, és kérje meg az európai parlamenti képviselőket, hogy vegyék a bátorságot, és ismerjék el a népirtást a következő szavazáson!

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa jövő márciusban ülésezik. Írja alá a petíciót, és kérje a népirtás hivatalos elismerését az ENSZ-től!

http://www.citizengo.org/hu/pr/32714-ismerjek-iteljek-az-iraki-keresztenyek-ellen-elkovetett-nepirtast-callitgenocide

Üdvözlettel:

Frivaldszky Edit
és a CitizenGO csapata

------

A CitizenGO.org aktív polgárok közössége, akik célul tűzték ki az emberi élet, a család és a szabadság védelmét világszerte. Ha szeretne többet megtudni a CitizenGO-ról, kattintson ide vagy kövessen minket a Facebookon vagy Twitteren.

Amennyiben kapcsolatba szeretne lépni velünk  http://www.citizengo.org/en/contact oldalon keresztül keressen minket.





Az űrlap teteje

Az űrlap alja