A szervezet célja:

Összefogja a Magyarország határain belül és kívül élő, valamint a világban

szétszóródott magyarságot és az Összefogás Szent Gondolatának jegyében

mindazokat, akik a Szent Koronához tartozónak vallják magukat.


A közhatalom gyakorlásában aktívan részt kíván venni és

A Szent Korona Országának helyreállításának egyik eszközének tekintendő.

El kívánja fogadtatni a magyarsággal, a Nemzeti Egység fontosságának

gondolatát. Létszáma gyarapodásának szükségességét, mint Önálló Nemzet

továbbélésének elengedhetetlen feltételeit.

Hathatósan kívánja elősegíteni a Magyar Nemzet megmaradása és fejlődése

feltételeinek lehetőségeit, melyek:

Ősi Alkotmányos (jó szokás) Jogok és Kötelezettségek törvényes elismertetése és azoknak

a Magyar Alkotmányba való felvételére törekvés, az önzetlen összefogás, egymás

megértése, segítése és támogatása, a feltétlen igazságosság és erkölcsiség

megteremtése, az Ősi Történelmi, társadalmi hagyományok megóvása,

továbbélésének biztosítása.

 

 

 

SZÖVETSÉG A SZENT KORONA ORSZÁGÁÉRT

2024-ES ÉV-  PROGRAMJA

 

NÉPÜNK  ÉRDEKE  MINDENEK ELŐTT !


Az alábbi  1. és 2.  pontban  foglaltak megvalósítása  Alkotmánymódosítást  tesz  szükségessé.  Az  alábbi  hivatkozást  tesszük  közzé,  melynek  alapján ( Részlet Alkotmánybíróság 2/1993.(I.22.) AB határozatából) a képviselők  SZABAD  MANDÁTUM birtokában  függetlenné  válnak  a  választóiktól,  vagyis pártot  és  nem  a népet  szolgálják.

1.VISSZATÉRÉS  A  KÖTÖTT  MANDÁTUMÚ  KÉPVISELETI  RENDSZERRE.

A  KÖTÖTT  MANDÁTUM azt  jelenti,  hogy  a  képviselő  és  a  választó  között  jogi  függőség  marad  a  választást  követően  is. Jogérvényesítési  szerződés (a  Síklaky  István  neve  alatt  publikált  "becsületszerződés" 2003.)  köttetik  a  megbízó (választó) és  a  megbízott (képviselő)  között. A szerződés  lényege  az,  hogy  a  képviselő   a megbízatás  ideje  alatt  visszahívható  kötelessége  elmulasztása  esetén.

2. NÉPSZAVAZÁS kezdeményezése  alkotmányos  jogunk.  2013.évi  CCXXXVIII.törvény  a  népszavazás  kezdeményezéséről,  valamint  a  népszavazási  eljárásról.  Nemzeti  Választási Iroda  honlapján  megtekinthető: http://www.valasztas.hu/hu/ovi/23/23_1_26.h).

Idézet: "Alkotmányos  alapelv, hogy  a  hatalom  birtokosa  a  nép.  Hatalmat  az  alaptörvény  keretei  között,  elsősorban  választott  képviselői  útján  gyakorolja".  Ezen  a  ponton  szembesülünk  az  ellentmondással.  Jelenleg a képviselő  SZABAD  MANDÁTUMMAL rendelkezik,  amelynek lényege,  hogy  a  képviselő  és  a  választók  közötti  jogi  függőség  a  választás  után  megszűnik, a  képviselő  tehát  nem  utasítható  és a  képviselő  egyetlen  kérdésben  sem  köteles  a választók  véleményét  kikérni.

3. Az ALAPVETŐ ÉLELMISZEREK  ÁFA  mentesítésével  első  lépésként a lakosság  szegényebb részeinek  alapvető élelmiszerhez  való  hozzáférését, az éhezés megszüntetését tűztük ki célul. A kielégítő étkezés alapvető  feltétele  a  következő nemzedék  egészséges  felnőtté  váláshoz  és  életben maradásához.

4. PROGRESSZÍV (több kulcsos) adózási  rendszer  bevezetése tényleges  reálbér  növekedést  és  munkahelyek  létesítését teszi  lehetővé. Jelentős gazdasági növekedést okoz a kis- és középvállalkozások jobb adózási feltétele.  A gazdaság területén elsősorban a hazai kis- és középvállalkozások termelőágazatainak támogatása szükséges adókedvezményekkel, adókönnyítésekkel.  A külföldi multicégek adóit elengedni nem lehet, csak abban az esetben, ha jelentős beruházásokat végeznek hazánk területén korszerű technológiák bevezetésével.

5.Az  EGÉSZSÉGÜGYI  HELYZET javítása  érdekében  halaszthatatlan  intézkedések  megtételére  van  szükség.  Első  lépésben a megfelelő mennyiségű pénzösszegeket különítjük el humanitárius célokra.  Ez azt jelenti, hogy az ebben az ágazatban keletkezett pénzösszegek nem a közös államháztartási kasszába folynak be, hanem kifejezetten egészségügyi  célra elkülönített számlára, mert ezek leszületésünk jogán minden egyes élő embernek jár!

Azon egészségügyi dolgozókat akik eskütételüket hűen megtartják, mely az emberi élet megmentése és gyógyítása a legjobb tudásuk szerint. Ezen tisztességes és becsületes egészségügyi dogozók anyagi elismerése, megbecsülése.

A jelenleg működő klinikai orvoslás mellett kiemelt fontosságúnak  tartjuk az egészségmegőrzés és helyreállítás gyakorlatában az alternatív és népi gyógyászat szélesebb körben való elterjesztését, valamint a holisztikus és homeopata gyógyítás gyakorlatát és oktatását is.

Az oltások választhatóvá tételével szabadon eldönthetik a szülők, élni kívánnak-e ezzel a lehetőséggel gyermekük védelmében. Az egészségmegőrzésben fontos tudnivalókat, gyógynövényismeretet már az általános iskolai tananyagba is beépítjük.

Az egészségmegőrzés mindenkinek saját felelőssége! Ennek fenntartásához kívánunk segítséget nyújtani az ismeretek bővítésével, és a szelíd gyógymódok elismerésével, preventív jellegük széleskörű megismertetésével.

6. SZABADON SZÜLNI ÉS SZABADON SZÜLETNI. A társadalomban  egyre  növekvő  igény mutatkozik az iránt, hogy az édesanyák eldönthessék, hol kívánják világra hozni gyermeküket. Lehetőséget teremtünk Szülőházak létrehozására és a dúla hálózat megfelelő szakmai felkészítésére, hogy az otthonszülés is biztonságban történhessen.  Alapvető  feladatnak  tekintjük  az  igény  kielégítését  szolgáló  megfelelő  törvényi  és  tárgyi  feltételek  megteremtését.

Olyan feltételeket teremtünk, ahol öröm a gyermekvállalás, és nem kötelezettség, elvárás eredménye!

Biztosítani kívánjuk a nők nagyobb szerepvállalását a közéletben, a közösségek formálásban, összefogásában. Szigorítjuk a családon belüli erőszak büntetését, és biztosítjuk a gyermekek, és a terrorizált fél védelmét a közösségi összefogás által.

A férfiak család-és közösségvédő, támogató, tanító szerepének felismertetése is feladatunk.

7. INGYENES általános-, közép-  és  felsőoktatás  biztosítása  minden  tudásra  szomjas  ember  számára!  A köztudatban és az oktatásban is helyt adunk eredeti ősi történelmünk, hagyományaink, kultúránk ismertetésének, tudományos megalapozottságú munkák terjesztésének. A rovásírás alapszínű elsajátítása az oktatás részét képezi.

Célunk a gyakorlati életre nevelés, a hétköznapi feladatok ismerete, a logikus, problémamegoldó gondolkodás fejlesztése, a kreativitás kibontakoztatása, a holisztikus szemléletmód ismerete. Lehetőséget kell adni arra, hogy a fiatalok egymást is taníthassák. Egészséges versenyszellem, és az önképzés igénye is része a nevelésnek. A szülőkön túl a szűkebb és tágabb közösség feladata is a gyermekek nevelése.

8.DEVIZAHITELESEK problémája  sürgősségi  eljárással  megoldandó!  Károsultak  mielőbbi  kártalanítása,  kompenzációja  meg kell  hogy  történjen!

9. CSÖKKENT  MUNKAKÉPESSÉGŰEK, mozgássérültek,  egyéb fogyatékossággal élők  esetében  alapvető  feladatnak  tekintjük  a rehabilitációt,  a megfelelő  munkakör betöltésének elérhetőségét! Amennyiben ezzel a lehetőséggel élni nem tudnak, úgy anyagi  támogatást  biztosítunk számukra, hogy emberhez méltó életet élhessenek.

10. A  FÖLD birtokosai  a magyar  családok!  A mezőgazdasági termelés során törekedni kell arra, hogy hazai, jó minőségű vetőmagokat használjunk, kerülve, pontosabban kizárva a génmanipulált magok vetését. Fontos a hazai gyümölcs és zöldségfajták megóvása, szélesebb körű termesztése. Hasznosítani kell az újfajta technológiákat a kertészeti és egyéb mezőgazdasági ágazatokban.

A termés hazai feldolgozása is fontos feladat, hogy már a jó minőségű adalékmentes természetes élelmiszeripari termékek kerüljenek exportra.  Kiemelt  támogatást  biztosítunk  a  Bio és Önellátó gazdálkodások,  Mintagazdaságok  részére. Fejleszteni kívánjuk a feldolgozóipart is, hogy megfelelő minőségű élelmiszerrel lássuk el a lakosságot.

11. KÖRNYEZET  ÉS  ÁLLATVÉDELEM. Pontosítani kívánjuk az állatvédelmi törvényben foglaltakat, hogy azok valóban ellássák védelmi funkciójukat és számon kérhető legyen az elkövetőn. A természet-  és környezetvédelem, a vadgazdálkodás területén is nagyobb figyelmet fordítunk a  törvényi előírások betartatására.

Ivóvízkészletünk stratégiai jelentőségű, nemzetgazdasági szempontból fontos tisztaságának védelme, az árvízvédelem megfelelő kialakítása, víztározók, öntözés szélesebb körű elterjesztése.

12. NYUGDÍJ, MUNKABÉR-ek emelése a gazdaságot élénkítő intézkedések következtében realizálható, hogy emberhez  méltó  megélhetést  biztosítsunk.

13.Erősíteni kell a VASÚTI KÖZLEKEDÉST és SZÁLLÍTÁST, ezzel is tehermentesíteni az utakat és csökkenteni az üzemanyag-felhasználást, környezetszennyezést.

A kistelepülések közlekedésének javítása, optimalizálása a lakosság igényei szerint, hogy a lakosság mozgása könnyebb és gyorsabb legyen, akkor is ha tömegközlekedést használ.

14. Társadalmi elismertséget, és figyelmet biztosítunk a FELTALÁLÓK-nak, FEJLESZTŐK-nek. Biztosítjuk, hogy találmányaik, fejlesztéseik az országban élők jólétét szolgálják elsősorban. Nagyobb teret biztosítunk az ALTERNATÍV, MEGÚJULÓ ENERGIÁK felhasználásához, azok széleskörű elterjesztéséhez, ezzel is támogatva az önállósodás, önfenntartás lehetőségét.

Támogatjuk természeti kincseink visszaszerzését, megőrzését, saját célú felhasználását.

 

ITT  A  VÁLTOZÁSOK  IDEJE!

PROGRAMUNKBAN  FOGLALTAK  MEGVALÓSÍTÁSA  CSAK A TI

SEGÍTSÉGETEKKEL TÖRTÉNHET  MEG!

Álljatok mellénk még ma és segítsetek!